Akhal-Teke Európa-bajnokság BábolnánA fajta régi és új szerelmeseit is várja a mérföldkő jelentőségű Akhal-Teke Európa-bajnokság, mely Magyarországon első alkalommal kerül megrendezésre 2017. június 23. és 25. között Bábolnán.
Tervezett program: Június 23. péntek
Június 24. szombat
Június 25. vasárnap
A bírálatok között lesz szabadonugró megmérettetés is a fiatal (1-3 éves) és felnőtt (4+) lovak részére. A fiatalok 80-100 cm magasságon, a felnőttek 100-130 cm magasságon mutathatják be tehetségüket, stílusukat. A magasságot 10 centiméterenként emelik a sikeresen teljesítőknek. Emellett díjlovas (A6 program) bírálaton való részvételre is lehetősége nyílt a nevezőknek. Akhal-Teke A fajta küllemében egyedülálló, külső vonásai alapján más fajtákkal nem összetéveszthető. Ezek a küllemi vonások sokszor a keresztezett egyedeknél is annyira nyilvánvalóak, hogy azonnal felismerhető az ahal-teke ős. Az akhal-teke vékony, szikár, finom felépítésű ló, egyenes vagy enyhén kos fejjel, hosszú, keskeny, magas illesztésű nyakkal, - jellemző a domború torokél, amely sokszor képezi kifogás tárgyát a nyugati típusú lovakhoz szokott szemlélő szemében – kifejezett, hosszú és jól izmolt marral, hosszú háttal, és csapott, de izmos farral. A mellkas keskeny és sekélynek tűnik, de tekintve a fajta galopperedményeit és végtelen állóképességét ez nem minősíthető hibának. Jellemzőek a fajtára a hosszú, szikár végtagok, száraz, nem széles, de jól fejlett izületek, acélos inak, kemény, szabályos paták. Ugyancsak jellemzője az élénk tekintet, - szemeik nagyok, kifejezőek és enyhén mandulavágásúak – és a mozgékony, hosszú fül. Szőrzetük rendkívül finom, rövid, jellegzetesen fémfényű, a fakó, pej, sárga árnyalatainál aranyos, a szürke árnyalatainál ezüstös csillogású. Hosszú szőreik is finom szálúak, rövidek, mind a farok, mind a sörény ritka szőrzetű. Rendkívüli színgazdagság jellemző a fajtára, a leggyakoribbak a pej (27,6%), a szürke (23,6%) és a fakó (17,5%) különböző árnyalatai. Nagyon mozgékony, élénk, robbanékony lovak jellegzetes puha, rugalmas mozgással. Lépésük laza, hosszú, ügetésük szabad, pásztázó jellegű, szinte mozdulatlan törzzsel, vágtájuk könnyed és hosszú. Rendkívüli eleganciája és intelligenciája különösen alkalmassá teszi a fajtát a díjlovaglásra, de díjugratásban is komoly eredmények bizonyítják tehetségét. Hatalmas állóképessége és kitartása a military és távlovaglás területén történő kipróbálását is indokolja. Ugyanakkor korlátot jelenthet egyrészt kis mérete, másrészt esetenként a nehéz lovagolhatóság. Az akhal-teke ló nem való minden lovasnak, érzékenysége és intelligenciája miatt olyan lovast igényel, aki nem sporteszköznek, hanem csapattársnak tekinti a lovát, és jól meg tudja ítélni annak fizikai és lelki állapotát. Osztályok A végleges osztályok a nevezést követően kerülnek megállapításra, egy kategóriában legalább négy nevezett lónak kell szerepelnie.
Elérhető címek
Bírálati módszer A VNIIK által meghatározott módon három nemzetközi bíró végzi a bírálatot. A bírálati eredmény a három bíró pontjainak átlagából kerül megállapításra. A küllemi bírálathoz a lovat a bírák előtt szabályosan fel kell állítani, majd a kijelölt elővezető háromszög körül lépésben és ügetésben kézen vezetve bemutatni. Bírák Tisztavérű akhal-tekék esetén:
Akhal-teke félvérek esetén:
Lovas alatti mozgásbírálat A lovas alatti mozgásbírálat során a lovakat egy két méter széles, egyenes pályán kell bemutatni, a mozgás egy 25 méter hosszú, kijelölt szakaszon kerül értékelésre. Minden lovat háromszor kell lépésben és háromszor ügetésben bemutatni (jármódonként a legjobb teljesítmény számít), valamint egyszer vágtában. A ló felszerelése: a lovas által megválasztott stílusú nyereg, és lovaglókantár zablával (külön kérésre a bírák engedélyezhetik a zabla nélküli kantár használatát). A pálca használata megengedett, nagykantár, sarkantyú, vagy bármely segédszár használata tilos. A lovas felszerelése: az öltözék stílusa legyen összhangban a ló felszerelésével. A megfelelően rögzített fejvédő viselése, valamint lovaglásra való, sarokkal rendelkező lábbeli vagy biztonsági kengyel használata kötelező. További információk
Rendező:
Akhal-teke Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete
Főszervező:
Marticsek József
email: marticsekj@gmail.com
tel.: +36-70-319-5994
2017.05.31.
Időpont:
2017 Június 23. - 25.
Helyszín:
Bábolna (Komárom-Esztergom megye - Magyarország) Mészáros út 1.
Galéria:
|
Közelgő események:
Szeptember 8. - Október 9.
Szeptember 27. - Október 1.
Szeptember 28. - Október 1.
Szeptember 28. - Október 1.
Szeptember 29. - Október 1.
Szeptember 29. - Október 1.
Szeptember 29. - Október 1.
Szeptember 29. - Október 1.
Szeptember 30.
Szeptember 30.
Szeptember 30. - Október 1.
Szeptember 30.
Szeptember 30.
Szeptember 30.
Szeptember 30.
|