Fedettpályás Lovastusa Championatus II. AK,A0, A




Fedeles Lovastusa Verseny




A verseny a második fordulója lesz egy 3 fordulósra tervezett Fedeles Championatus sorozatnak szombat és vasárnapi napon.

A szombati napon CDN-B díjlovas verseny kerül megrendezésre, amelynek keretén belül a lovastusa verseny díjlovas része kerül lebonyolításra, délután díjugratás, vasárnap terep lovaglás.

Akár mind a két szakág versenyére is lehet nevezni a hétvégére, azonban lovastusában kizárólag egy kategóriába nevezhet egy páros és egy páros egy napon maximum a szabályzatokban meghatározott számú pályát teljesíthet.

A nevezési rendszerben megjelenő startlisták kizárólag tájékoztató jellegűek. Végleges startlisták a helyszínen lesznek kifüggesztve.

A rendező fenntartja magának a jogot, hogy a verseny megrendezésétől visszalépjen, amennyiben nem lesz elegendő számú nevezés.

Lovastusa kategóriák és terhelések:
AK, A0 és A kategóriák kerülnek kiírásra

Díjlovaglás feladatok:
AK kategória – E3 program
A0 kategória – A3 program
A kategória – A7 program
Mind a három program esetén a feladatokat tanügetésben kell végrehajtani.

Ezek elérhetőek a díjlovas szakág honlapján.

Terep részfeladat:
AK max 10 db (minimum 9 erőkifejtés) 80 cm-es rögzített akadály, iram: 350 m/p
A0: 10-12 db max 90 cm-es rögzített akadály, iram: 350 m/p
A: minimum 16 erőkifejtés, maximum 100 cm, iram: 375 m/p

Ugró részfeladat:
AK kategória – 80-85 cm nyitott
A0 kategória – 90 cm nyitott
A kategória – 100 cm nyitott
A kategóriák indulási feltételei megfelelnek a lovastusa szabályzatban leírtaknak.

Két külön értékelés lesz a kategóriákban:

AK és A0 kategóriában nyitott és CCN1* lovasok kerülnek külön értékelésre és díjazásra.

A kategóriában két külön elbírálás alapján kerülnek a lovasok elbírálásra:

- amatőr kategória 12 éves kortól azon lovasok részére, akik az elmúlt 2 évben két csillagos (CCN**/CCI**) vagy magasabb nehézségi fokú versenyen nem indultak, és még soha nem indultak CCN*** vagy magasabb kategóriában

- nyitott kategória azon lovasok részére, akik az elmúlt 2 évben két csillagos (CCN**/CCI**) vagy magasabb nehézségi fokú versenyen indultak, és már korábban indultak CCN*** vagy magasabb kategóriában, ezáltal pedig nem férnek bele az amatőr kategóriába

Gyakorló steward:
Szeitz Kinga

Helyszín:
Kaposvár LOVASAKADÉMIA
Cím: 7400 Kaposvár,Guba Sándor utca, HUN
Telefon:+36 82 528-311
Honlap: www.lovasakademia.hu

Rendező Egyesület:
Lovasakadémia SC

Rendező:
Lovasakadémia SC
e-mail: lovasakademia@uni-mate.hu   Honlap:

Verseny igazgató:
Villányi Krisztina
Telefon:70/281 56 68

Versenyiroda:
Adamovich Andrea
e-mail: adamo.andrea2@gmail.com
Telefon: +36203102663

Nevezési határidő:
2024.01.19. 12:00:00

Szolgáltatások:
Áramdíj: 15748 Ft
Forgács: 6299 Ft
Szervíz box: 15748 Ft
Széna nagy bála: 14173 Ft
Figyelem: A díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák!

Box foglalás:
Boxdíj: 19685 Ft
Boxok száma: 60
Határidő: 2024.01.18. 12:00:00
Figyelem: A díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák!

Hivatalos személyek:

Versenybíróság:

Elnök:
Vincze Zoltán (I. osztályú)

Tagok:
Hafner Dóra (II. osztályú)

Részfeladat bíró:
Budai Andrea (Díjlovaglás)
Prutkay Zoltán (Díjlovaglás)

Technikai küldött:
Nagy Sándor

Chief Steward:
Orcifalvi Borbála (FEI 2*)

Pályaépítő:
Ódor Gábor (2-es szint)

Állatorvos:
Pannon Lógyógyászat
Telefon:30/300 49 14

Kovács:
Ódor Gábor
Telefon:20-2720715

Helyszín:

Melegítő (melegítőpálya):
Típus: Fedett
Talaj: Homok

Versenypálya (1. pálya):
Típus: Fedett
Talaj: Homok

Tervezett időbeosztás:

2024. 01. 20. szombat
Délelőtt: Díjlovaglás
Délután: Díjugratás

2024. 01. 21. vasárnap
10órakor: Terep lovaglás

Szállás információk:
Szállás ügyben a szallas.kaposvar@uni-mate.hu (Egyetemi Kollégium) email címen lehet érdeklődni!
(82/505-800-új kollégium recepció)

(A Lovasakadémia területén nem foglalható szállás)

 

Időpont:

Január 20. 08:00 - 21. 18:00
Helyszín:

7400, Kaposvár (Somogy megye - Magyarország)
Guba Sándor u. 40.
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • Bühl(GER) - CAI2*/CAI3* - 2024.05.29. - Fogathajtás
    Május 29.
  • Balatonvilágos - Pulai Lovaspark - Nemzeti+felkészítő - 2024.05.31-06.02. - Díjugratás
    Május 31. - Június 2.
  • Hortobágy-Máta - Országos minősítő- 2024.05.31-06.02 - Díjugratás
    Május 31. - Június 2.
  • XXXIII. Tiszakécskei Fogathajtó Verseny - 2024.05.21.-06.01. - Fogathajtás
    Május 31. - Június 1.
  • Sopron, Ágfalva - CDN-B - 2024.06.01. - Díjlovaglás
    Június 1.
  • Gádoros - CAN-C, CAN-D - 2024.06.01. - Fogathajtás
    Június 1.
  • Nyíregyháza - Fogathajtó Verseny - Bihari tanya - 2024.06.01.
    Június 1.
  • Jákó - CAN-C (H1, H2), CAN-D (H2) - 2024.06.01. - Fogathajtás
    Június 1.
  • Vasegerszeg - CAN-C - 2024.06.01.- Fogathajtás
    Június 1.
  • Regölyi Lovasnapok Akadályhajtás és kombinált - 2024.06.01-02. - Fogathajtás
    Június 1. - 2.
  • Sárrétudvari Fogathajtó Verseny - 2024.06.01. - Fogathajtás
    Június 1.
  • Sopron / Ágfalva - SZLV - 2024. 06. 01. - Szabadidőlovas
    Június 1.
  • Budapest - Nemzeti Lovarda - Gyereknapi Szabadidős Verseny 06.01-02.
    Június 1. - 2.
  • Jánossomorja - SZLV. - 2024.06.01. - Szabadidőlovas
    Június 1.
  • Domaszék - Nemzeti+felkészítő - Aranypatkó csapatv.- 2024.06.01. - Díjugratás
    Június 1.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés